Játékkonzolok

Legjobb játékkonzolok 2018

A játékkonzolok világa óriásit változott az utóbbi egy évtizedben. Manapság már olyan technológiákat élvezhetünk játék közben a szobánkban, amelyeket még pár évvel ezelőtt talán csak a moziban láthattunk. Viszont a játékkonzolok piaca is ennek megfelelően fejlődött, azaz vannak vezető játékkonzol gyártók és természetesen a saját készülékeikre gyártott játékaik, illetve a manapság már elengedhetetlen kiegészítők, mint például a virtuális valóság sisakok, kesztyűk, szenzorok, stb. Ha újak vagyunk a jétékkonzolok világában, akkor bizony nehéz eligazodni, hogy melyiket is válasszuk, illetve miért az az inkább nekünk megfelelő modell. Lenti listánkkal és rövid leírással kifejezetten ebben törekszünk hathatós segítséget nyújtani – leírjuk, hogy mely konzol jobb és mivel a másiknál, pro és kontra, illetve előnyök és hátrányok. Listánk teljes mértékben objektív, nem érdekünk egyik gyártó favorizálása sem, így Ön egy tényleges és aktuális képet kaphat a játékkonzol piacról. Vágjunk is bele.

Sony PlayStation 4 – már évek óta éllovasa a mezőnynek

A 2000-es évek eleje óta a Sony Playstation a videojátékok legkeresettebb gyártója, a Sony játékaira áhítozik a legtöbb gerek. A ma kapható játékkonzolokkal nagyjából egy árkategóriába esik a PS4, természetesen annak függvényében, hogy milyen kiegészítő felszerelést, illetve játékkal kiegészített csomagot vásárolunk. Ettől függően 120-160 ezer forintot kell kiadnunk a világ legkeresettebb játékkonzoljáért.

PS4-1

Egy biztos, a PS4 minden téren vezet, és bár a Microsoft bizonyos területeken már-már utoléri, vagy akár fej-fej mellett haladnak, a felhasználók nagyobb százalékban választják a Sony konzolját és jobban szeretik a PS4-es játékokat. Ki tudja, lehet hogy a következő széria már nem lesz ennyire sikeres és vlamelyik vezető gyártónak sikerül beelőznie egy nagyon jól sikerült konzollal, de egyelőre vitán felül a PS4-et mondhatjuk a listavezetőnek. A Playstation a leggyorsabb gép és ezzel együtt legszebb grafikát kínálja, a „távirányítója” nagyon jó fogású, ergonomikus, és messze a legjobban kezelhető és leggyorsabb reagálású, ráadásul USB-kábelen keresztül is feltölthető. Mellette szól még az az érv is, hogy olyan klasszikus és népszerű játékok játszhatók vele, mint például a Last of Us, az Uncharted-sorozat vagy a megunhatatlan Gran Turismo. Ez egy ideális konzol minden gamer számára és árában nem drágább a többi gyártó modelljeinél. Részletesebben olvashat a PS4-ről alábbi cikünkben.

Microsoft Xbox One – a vitathatatlan második

Évek óta folyik a két óriásvállalat között a rivalizálás az első helyért a játékkonzolok közt, azonban a Sony még mindig vezet, még ha évről-évre csökken is az előnye. Az Xboxszal Full HD felbontásban kevesebb játék futtatható és a grafikus megjelenítése sem olyan részletgazdag, mint a PS4-nek.

Xbox One

Éppen úgy használható online játékokkal is, mint a PS4, de valamivel szűkebb az így elérhető játékok köre, viszont ezek általában népszerűbbek is. Ami igazán egyedivé teszi az Xbox One-t, az az, hogy ez nem csupán egy hétköznapi konzol, hanem egy komplex szórakoztató központ. Skype-olhatunk vele, összeköthetjük az okostelefonnal, ami így extra kijelzőként és játékfelületként szolgál, rákapcsolhatjuk a televízióra, és a konzolon keresztül irányíthatjuk a tévékészüléket. Ezenkívül nagy előnye, hogy külső tárhely is csatlakoztatható hozzá. Az Xbox One legnépszerűbb játékai jelenleg a Halo-sorozat, a Quantum Break és a Forza-sorozat. Árban körülbelül a PS-nek megfellelő összeget kell hogy rászánjunk, természetesen felszereltségtől függően.

Wii U – a Nintendo teljesen új világa

A Wii U egy vadonatúj játékkonzol a Nintendótól, mely alapjaiban írja át a televíziós szórakozás, valamint a barátaiddal és családoddal való kapcsolattartás szabályait. A gép látványos HD grafika megjelenítésére képes, de a középpontban a közös játékélményt újraértelmező kontroller áll: a Wii U GamePad. A Wii U GamePad egy második ablakot nyit a játékvilágba, és eltávolítja a korábban ismert akadályokat a játékos, a játékok, és a televízió közül.

Wii U

A GamePad egy 15.7cm átmérőjű, 16:9 képarányú LCD érintőképernyő mellett hagyományos gombokkal, két analóg karral, mozgásérzékelőkkel, Near Field Communication (NFC) funkcióval, és a Wii játékoknál használatos Sensor Bar érzékelővel is rendelkezik. Ezt a konzolt leginkább azok szerethetik igazán meg, akikhez közrl állnak a Nintendo játékai, árben már 60-85 ezer forintért megvásárolható, ezért ebből a szempontból mindenképpen a leggazdaságosabb.

—————————————————————————————————————————————

A legjobb játékkonzolok 2016 listánk ezzel véget is ér, hiszen célunk ténylegesen csak a legjobbakat bemutatni, nem pedig egy játékkonzol-piac teljes áttekintést nyújtani. Válassza ki a kedvére való készüléket. a felsoroltakban biztosan nem fog csalódni.

Cikkünket folyamatosan frissítjük, így Ön biztos lehet benne, hogy az itt olvasott információk mind naprakészek.