A világ első műtét közvetítése VR formátumban – bárki a sebész szemével láthatja

Szeretnénk-e vagy nem, de a virtuális valóság ideje már kopogtat az ajtónkon. Méghozzá a VR nem csak a videó játékok fejlesztői által halad előre, de az egyéb foglalkozási körök szakemberei, például az orvosok által is. Jól mutatja ezt az a tény is, hogy a mai napon, 13 órakor kezdetét veszi az első VR közvetítés a világon.

VR-műtét 2

Egy, a Londoni Királyi Kórház sebészei által végzett műtétet fognak mutatni. Ahhoz, hogy tulajdonképpen az orvosok bármelyikének helyére kerülhessünk, nem lesz másra szükség, mint egy bármely gyártmányú VR készletre, lehet az Oculus Rift, Gear VR vagy az egyszerű Google Cardboard is. A műtét vezető sebésze Shafi Ahmed lesz, a műtőasztalon pedig egy 70 éves férfi páciens kap helyet, kolorektális rákos megbetegedéssel. A műtét folyamata egyszerre több kamerával is rögzítésre kerül, amelyek a műtőasztal felett kapnak helyet. Az általuk kapott jel egy speciális szoftver segítségével átalakításra kerül VR formátumba. Ez nem az első hasonló kihívás, hiszen 2014-ben Shafi Ahmed már közvetítette az egyik műtétjét Google Glass szemüvegek segítségével.  Az orvos úgy gondolja, hogy az ehhez hasonló közvetítések felettébb hasznosak az orvostan hallgatók és rezidensek számára. De az egyszerűen érdeklődő embereknek is, akik szeretnék az orvos szemével megnézni a műtéti folyamatot.

A részvételhez ebben a VR kísérletben Önnek szüksége lesz egy speciális szoftver kiegészítőre a virtuális valóság szemüvegéhez vagy hordozható eszközéhez, ha Google Cardboard-ot használ. Az alkalmazás letölthető a hivatalos oldalon. A közvetítés már ma (április 14-én) veszi kezdetét 13 órakor hazai idő szerint. A műtét három óránál nem fog tovább tartani, de a kamera-kép kisebb késleltetéssel lesz közvetítve, hogy váratlan nehézségek esetén a sebészek meg tudják szakítani az adást.

Share