A DARPA harci űrrepülőgépet fejleszt

„Hallottátok Elon utolsó híreit? Le kell köröznünk Őket!’,- mondta a DARPA (az Egyesült Államok Védelmi Minisztériumának kutatásokért felelős részlege) egyik vezetője, Brad Tousley, a napokban. Elon, amiről Tousley beszélt, természetesen nem más, mint a SpaceX alapítója, Elon Musk, aki a Mars kolonizálását tervezi.  

Darpa úrrepülőgép

Tousley a DARPA űrprogramjait felügyeli, amelyek a Védelmi Minisztérium legnehezebb és  legambiciózusabb terveinek minősülnek. A SpaceX és a Blue Origin rakéták repülése Tosley-ra igazán nagy hatást gyakoroltak, azonban neki van mivel felelnie a “maszek” űrhódítóknak.

A GEOINT 2016 konferencián Tousley bemutatta a kísérleti XS-1 űrrepülőgépet, amelyre a DARPA nagy hangsúlyt fektet. „A gépezet felkészítésére a következő, ismételt repülésekre összesen 24 óra elegendő lesz”,- ígérte Tousley.  A fejlesztők elképzelése szerint az űrrepülőgép képes lesz 10 nap alatt 10 repülés végrehajtására, alacsony föld körüli pályára emelve 1360 kg hasznos súlyt. Emellett egy útja az XS-1-nek összesen 5 millió dollárba fog kerülni.

Jelenleg a DARPA az XS-1 programban részt venni kívánó magánbefektetők jelentkezését zárja le.   Az űrrepülőgép első kísérleti repülései 2020-ra vannak időzítve.

Az XS-1 az iroda egyik leginkább befektetésigénylő terve volt az elmúlt két év alatt. A 2017 pénzügyi évre vonatkozó költségvetési tervezetben az űrrepülőgép létrehozására a Fehér ház 50 millió dollárt hagyott jóvá.

A projektben olyan, az ágazat vezető vállalatai vettek részt. mint a Boeing, Blue Origin, Masten Space Systems, XCOR Aerospace, Northrop Grumman és a Virgin Galactic.

Tousley a konferencián fellépve biztosította a publikumot az űrrepülőgép magas megbízhatóságáról:

„Az XS-1 első fellövése előtt a hajtómű tesztelését tervezzük, amely során alátámaszthatjuk, hogy a gépezet kibír 10 nap leforgása alatt akár 10 fellövést is. Ez lehetővé teszi a lehetséges veszélyfaktorok jelentős csökkentését”, – mondta Tousley.

Az XS-1-ben rejlő visszatartó tényezőként ható lehetősége is kitért, amelyek a jelenlegi űrharcászati helyzetben igen fontosnak bizonyulnak.

„Ha Önöknek sikerül 24 órán belül fellőniük ezt a szerkezetet, az ellenség kétszer is meggondolja, mielőtt fenyegetést gyakorolna az űrbéli nemzeti érdekeknek”, – jelentette be Tousley.

Share